És elkezdődött!... Az első osztályú magyar labdarúgó-bajnokság a Debrecen nyíregyházi vendégjátékával indult, a végeredmény 1-1, a meccs nézhető, a legrosszabb teljesítményt talán a legnevesebb magyar bíró, Kassai nyújtotta, aki elég vitatható tizenegyes megítélésével segítette egyenlítéshez a nyírségieket. A bíró már a világbajnokságon megismert magától eltűnő jelzővonalat fújkálja, de ugyanúgy tévedhet, mint korábban. Ez benne van a játékban.

De most nem is annyira a nyitómérkőzésről akarok beszélni, hanem magáról az élményről, amit a magyar foci ad a nézőnek. Én szoktam aztán rendesen szidni a hazai futballt, de ezt két okból is megtehetem: egyrészt mert tényleg alaposan követem a történéseket, másrészt kötődök hozzá, mondhatni szeretetből kritizálok. Igen, én a magyar foci kedvelőinek csökkenő, de azért nem is olyan kicsi táborát erősítem.

Ugyanis a magyar foci azért téma, mert még mindig sok embert érdekel. És pont. Persze, mehet itt a vízilabda EB, de van egy jelentős réteg, és mindig lesz is, akiket ezerszer jobban érdekel a magyar válogatott vasárnapi döntőjénél a Fradi kecskeméti vendégjátéka. Ez van. A sport ebben a tekintetben (sem) igazságos. 

A fociszurkoló egyszerűen a magyar focihoz kötődik. Erre vitték el kézenfogva gyerekkorában, nem úszást vagy ritmikus gimnasztikát nézni. Kinn a játszótéren focilabda került elő, nem kézilabda. És gyerekként futballsztároknak képzeltük magunkat, nem kajakos olimpiai bajnoknak. Mást is lehet nézni, másnak is lehet szurkolni, lehet rajongani a magyar sport nemzetközi szinten is jegyzett sztárjaiért, de azok csak akkor érdekesek, amikor valami nagyobb torna van.

A foci viszont mindig velünk, szurkolókkal van. Az Újpest-Fradi mindig téma lesz. És míg a többi sport kudarcai felett csak maroknyi ember bánkódik, addig egy kínos vereség a fociban felháborítja az egész országot. Úgy érzi bárki, túlzok? Hányan emlékeznek rá, ki ellen és milyen körülmények között esett ki a női vízilabda válogatott alig két napja az Európa bajnokságon? És hányan beszéltek arról napokig, hogy az U19-es fociválogatott hat gólt szedett be a portugáloktól? És utóbbi még mennyi ideig lesz téma!... Mert az ilyen vereség fáj mindazoknak, akik még ezt a vacak magyar focit sem tudják megunni.

Az ember morog, szidalmaz és gúnyol, de... Mégis reménykedünk. A drukker belekapaszkodik a magyar foci apró részsikereibe, ha véletlenül van egy-két jó meccse a válogatottnak, a következőre megtelik a Puskás Stadion, miközben sokkal sikeresebb sportágak a Pancho Arénát se tudnák megtölteni.

Így aztán amikor elkezdődik az új idény, a sok csalódás ellenére izgatottak lesznek az igazi drukkerek. Én sem vagyok kivétel. Igen, meccseket fogok nézni, minden forduló után megnézem, hogy áll a kedvenc csapatom, bosszankodok a vereség miatt, és örülök a győzelemnek, akkor is, ha csapnivaló volt a teljesítmény. Fel tudom idézni első sportos emlékeimet, amik gyerekkorban látott meccsekhez kötődnek, gombfocihoz, sötétedésig rúgott labdákhoz, és nem nehéz érezni a folytonosságot a mostani szurkolóságomig. Teltek az évtizedek, voltak sikerek és bukások, de valahogy mindig odafigyeltem a magyar focira. Néha kicsit jobban, néha kevésbé, természetesen, de alapvetően mindig tisztában voltam a történésekkel. Szurkolóként felnőtté váltam, többet elemzek mint ugrálok, de néha ugyanúgy el tudnak ragadni az érzelmek, ha focit látok.

És hiába vitézkednek a vízilabdások, számomra a hétvége meccsét most sem medencében rendezik, hanem a zöld gyepen... Tudom, hogy ezt nehéz megérteni, de jó hír, hogy nem is kell. Valaki vagy így érez, vagy nem, nincs itt semmi gond.

De csak elfogult vagyok és nem bolond. Pontosan látom, mennyire csapnivaló a játék, és ezért a fociba öntött milliárdokról úgy gondolom, lenne jobb helyük, mint az aranylábú fiúk támogatása. A jó szurkoló minden elfogultsága ellenére legyen azért ilyen téren egy picit realista is, mert bármennyire sokat számít neki a csapata, azért tudja, ez csak egy sport, tehát a helyén kezeli a dolgokat. És a magyar focinak az tud nagyon sokat ártani, ha olyan helyzetbe emelik ki, amit nem érdemel meg- ilyenkor teljesen jogos mindenki felháborodása. Ha van jövője nálunk ennek a sportnak, akkor ahhoz a pályán, az edzéseken át vezet az út, a beleöntött pénz másodlagos, mert még százmilliárd forint sem lő egy gólt se.

Szóval ha megkérdik, szeretem-e a magyar focit, én őszintén mondhatom, igen. Nekem ez nem csak vicc-téma, tényleg kötődök hozzá. De a hülyeségem kizárólag addig terjed, hogy megnézek pár meccset, odáig nem, hogy támogatnám a közpénz szórását...