A nyolcvanas évek ócska thrillerei közé sorolható a Killer Workout (Aerobicide néven is forgalmazták), amiben egy őrült sorozatgyilkos egy fitneszterem vendégeit mészárolja le. Egyik ikonikus fegyvere egy óriási biztosítótű- a színvonal már ebből is sejthető.

Nehéz ésszel követni a filmesek és a producerek felfogását, akik fantáziát láttak ebben a történetben. A sztori természetesen értelmezhetetlenül gyenge, a karakterek kidolgozatlanok, a színészek pedig borzalmasak. A fitneszterem, mint környezet sajátos ötlet, de meglehetősen furcsa, hogy a vendégek lelkesen tolják az aerobicot, míg az utcán zsákolják a véres hullát.

Az egész leginkább arra világít rá, mekkora kultusza volt akkoriban már a testformálásnak. Ez volt az edzőtermi divathullámok azóta is utolérhetetlen csúcsának korszaka, amikor színes latexcuccokban ugráló lányokat vizionált mindenki ha a fitneszre vagy úgy általában véve az egészséges életmódra gondolt. A film tömve van aerobic-videoklipekkel, ahol valamiért túlnyomó többségben vannak a csinos, fiatal csajok.

A kamera pedig szívesen időz el a fenekeken, az embernek nyilván egyből kedve lenne csatlakozni, természetesen a hátsó sorban- ha a következő jelenetben megint ki nem végeznének egyet a vendégekből. Ezt nevezik igazán gyilkos edzésnek?...

Azért egy apróságot viszont megjegyezhetünk. Valami értelme csak lehetett az aerobicdivatnak, mert sikerült az efféle filmekbe ennyi csinos lányt összeszedni, akik valahogy csak eredményesen formálták az alakjukat. Az ilyen hülye horrorok minden agyamentségük ellenére adnak egyfajta korképet, és az nagyon érződik, az edzőtermek a nyolcvanas évek második felében már roppant divatosak voltak.

Érdekes lenne látni a trendek változásait, azt, hogy melyik időszakban melyik nem képviselői voltak többségben a rendszeresen mozgók közül, mikor milyen könyvekből és filmekből fogyott a legtöbb és így tovább. A trendek újratermelődnek, mert nyilván az emberekben mindig megjelenik a természetes igény arra, hogy változtassanak az életükön. Ez ügyben is az az álláspontom, hogy a cicanadrágos ugrálás a diszkózenére alapvetően nem alávalóbb vagy különb bármi másnál. Maximum csak külső szemmel nézve sokkal látványosabb...