A magyar focinak szemmel láthatóan a drukkerek léte okozza a legtöbb problémát. Új szintre emelte a hadakozást az ultrákkal az Újpest, ami bejelentette, ha újabb pénzbüntetést kapnak a szurkolók miatt, önszorgalomból három alkalommal zárt kapuk mögött játszanak. Ám ezt az MLSZ nem engedte meg a klubnak...

Ahogy szoktam, először most is nemzetközi példákat idézek fel magamban. Igen, létezett már olyan, hogy egy klub maga zárta ki a szurkolókat, de ehhez brutális atrocitások kellettek. Halálos kimenetelű szurkolói összecsapások vagy a fél stadion lebontása, nem pedig az, hogy gyalázkodó rigmusok miatt kapott egy csapat fél millió forint büntetést. Egyébként nem tudom, melyik országban ücsörögnek szemérmes apácák a lelátón, de szerintem még ők is eleresztenének valami csúnyát időnként ha magyar meccset néznének, pénzért, és látnák ezt a színvonalat.

Mellesleg valamennyi szurkoló kitiltása azért elég erős húzás. Az Újpest azon csapatok közé tartozik, aminek még akad is pár drukkere, remek ötlet szépen leépíteni őket ilyen módszerrel. Mert ne legyenek kétségeink, ettől aligha lesz több rendes, kulturált szurkoló, akik halk, illedelmes tapssal biztatják majd kedvenceiket. Engem nem érdekel, ki mit hisz, de a hangulatos, izgalmas focimeccs bárhol a világon fel tudja korbácsolni az indulatokat, Argentinától Oroszországig, Németországtól Egyiptomig.

Az tragikus és megengedhetetlen lenne, hogy ez átcsapjon erőszakba, harcba, de azzal kell szembenézni, hogy mindig lesznek idióták a szurkolók közt, mint ahogy vannak idióta sakkozók, filmrajongók, vallási fanatikusok is- pedig utóbbiak ugyebár nem pár gól miatt hőzöngenek, hanem "szent eszméket" követnek. Ma Magyarországon viszont jóval kisebb gond a szurkolói erőszak mint pár éve: hallani időnként pár pofonról meg elvett sálakról, de hol vannak már azok a többezres kemény magok, akiket komoly feladat volt kordában tartani! Lézeng a pár megmaradt drukker, akár még anyáznak is, sőt, ami a legdurvább, szidják az MLSZ-t, ami annyi, de annyi csodálatos eredményt tud felmutatni, már klubkártya is van...

Mondjuk ki: jelenleg a szurkolás olyan, amilyet ez a magyar foci megérdemel. Hangulattalan meccsek, gyönge színvonal, okoskodó szövetségi illetékesek, az eredmény meg egy nagy nulla- tombol a nihil. Ha a meccs nem hozza lázba azt a pár jegyvásárlót, könnyen találnak más témát maguknak. És ehhez ilyen klubvezetők illenek, akik a saját szurkolóikkal hadakoznak, és üres lelátókról álmodnak. Sok sikert hozzá, igazán nemes cél...