Valamikor egy bő éve azt mondtam magamnak, egy átlagembernek az én koromban képesnek kell lennie normális tempóban lekocogni tíz kilométert. Nos, jelentem, az én példám igazolja, hogy ez így van, de azért egy s más történt, amíg eddig eljutottam.

Novemberben már érezhetően csökken a kocogók, biciklizők száma. Én is figyelem, mikor jó az idő, és ha szerencsém van, süt a nap, nincs túl hideg se, akkor futócipőt húzok. Ma már ez inkább kellemes program mint küszködős, magamat meggyőzős harc a kilométerekkel. Nem feltétlenül kell mérni a távolságot trackerrel, egyszerűen csak kocogok, és nem azért fordulok meg, mert kipukkadtam, hanem mert elértem a kitűzött fordulópontot.

Mostanság már üres a Római part, zárva vannak a büfék. Páran sétálnak, mások bringáznak és néhányan kocogunk. Fiatalabbak és idősebbek, hölgyek és urak, ki-ki a saját tempójában. Én lassan beletanulok ebbe az egészbe, most már tudom, nagyon könnyű túlöltözni- hiába tűnik hűvösnek az idő, ha fut az ember, gyorsan kimelegszik.

Mostanában zenét is hallgatok, bár a válogatásnál nem a futás járt az eszembe, hanem inkább csak kedvenceimet szedtem össze. Meglepő módon tényleg erőt tud adni egy-egy jó tempójú dal, amit szívesen hallgatok. Szuper érzés, hogy még 50 perc után is van annyi mozgosítható energiám, hogy felpörgessem a lépteimet. Szerencsére elég öreg vagyok ahhoz, hogy ne zavarjon, amit hallgatok, az általános vélekedés szerint ciki-e vagy sem kultúrkörökben. Ha Coldplay esik jól, akkor az...

Azt hiszem, jobb formában vagyok, mint valaha. Ami pedig nagy szó, hiszen nem vagyok tinédzser. De érzem ezt sétálás, cipekedés, kerti munka közben éppen úgy, mint amikor búvártúrára megyünk, és nem zavar, ha áramlással szemben kell úszni. Bírom az ilyesmit, és ez jó érzés. Futócipővel utazok, és a következő rövid kiruccanásra már beterveztem a kocogást, így új országot pipálhatok majd ki. Ráadásként megszerettem az egészségesebb étkezést, új dolgokat fedeztem fel ezen a téren, és nyilván ez is sokat jelent.

Félreértés ne essék: nem hiszem, hogy a kocogástól, a zabpehelytől vagy a tornától örökké fogok élni. Vannak dolgok, amire akkor sem lesz befolyásom, ha totál egészségmániás lennék, így én ilyesmire nem is törekszek. Ami történt, az inkább amiatt fontos, hogy a jelenben jobban érzem magam a mindennapokban. Hogy mi lesz húsz év múlva, azt nem tudom, és nem is nagyon érdekel. Ami most van, az viszont nagyon is kézzelfogható változás- több, mint egy év van benne, és nem szándékozom elégedetten hátradőlve abbahagyni. Nem másokra figyelek, minden mástól függetlenül, egyedül is nekiindulok a futásnak, hiszen életem részévé vált.

Épp a napokban olvastam egy idézetet, ami jól kifejezi, mit gondolok erről: "Nem az egyszer az életben végrehajtott tettek, hanem a napi rendszerességűvé váló dolgok hozzák el a valódi változást." Ennél sokkal okosabbat én sem tudok mondani. De ez motiválóként sokaknak kevés lehet, szóval azzal egészíteném ki, hogy emberek, ha jót akartok magatoknak, emeljétek fel a feneketeket!