Nem csak a pályákon tudnak bizonyítani a sztárok, az igazán sikeresek ugyanis képesek a Twittert, az Instagramot vagy a Facebookot is uralni. 

Nagy tudomány ám ez! Nemrég például egy rosszul sikerült poszton röhögött az amerikaifoci világa. Eric Decker, a New York Jets elkapója az idén nem nagyon tudott segíteni pocsékul szereplő csapatán. Ám gondolta, azért lehetne egy kis pörgés az oldalán: feltette a kérdést, ki miért szereti a Jets-et? Nos, a válaszoktól aligha lehetett boldog, a jópáran azt válaszolták, hogy a játékosok bénázásain mindig jól szórakoznak, vagy azt, hogy ha a Jets ellen játszik a csapatuk, tuti a győzelem.

Az internetet ugyanis villámgyorsan bejárják a pozitív sztorik mellett a röhejesek is. Ha már a Jetsről beszélünk, a korábban itt játszó irányító, Mark Sanchez egész karrierje veszélybe került egyetlen elrontott játék miatt: a híres buttfumble úgy összeforrott a nevével, hogy azt soha nem lehet már leválasztani róla. Sanchez ugyanis a nagy rivális Patriots ellen a saját csapattársának tomporát találta telibe futás közben, még a labdát is elejtette. 

A videó számtalan helyen megtalálható, ezrek megosztották, így aztán Decker kérdésére néhányan csak ezt illesztették be. Kétségtelen, ha ezt nézi az ember, még a szokásosnál is szórakoztatóbbnak tűnik a Jets játéka... Ami nagyon igazságtalan, mert nincs olyan játékos, akinek ne lenne pár rettentően béna megmozdulása a karrierje során. Csak hát van, amit felkap a közösségi média, és van, amit nem.

A csapatoknak és játékosoknak van minden felületen oldala, bőven áramlik az alapanyag, ami megosztható, és amivel a szurkolók jól elfoglalhatják magukat. Érdekes módon az amerikaifoci világában a különféle posztolásoknak is van királya: a pályán is roppant eredményes, háromszoros Super Bowl-győztes Tom Brady. Bár minden bizonnyal van egy csapata, ami a közösségi oldalas megjelenéseiért felel, de amit csinálnak, az nagyon profi. Trollkodás mellett bátran nyúlnak múltbeli anyagokhoz vagy olyanokhoz, ahol a Patriots sztárja hülyét csinál magából. Nyilván ezeket a fotókat is Bradytől kapják, de vicces látni például azt, hogy készült a középiskolás bálra az akkor még jóval kevésbé ismert sportoló.

 

Amikor pedig 51 pontot szerezve döngölik a földbe az ellenfelet, a meccs után készített kis családi fotót osztják meg. Ja, hogy a mellette álló nő bájos neje, Gisele Bündchen, a szupermodell? Más is nősülhet jól...

 

Azt hiszem, a sikeres közösségi médiás megjelenéshez a tipikus motiválós képek mellett, ahol valami lelkesítő idézet szerepel a kemény edzést megörökítő fotón, szükséges az önirónia. Nyilván sokat jelent az, hogy Bradynek Gisele révén a sport világa mellett van kapcsolata a celebvilághoz is, és így jó tanácsadók veszik körül. Rá kell arra jönni, hogy még egy sztár életébe is belefér a komolytalanság, az agyatlanság. Csak éppen ne a pályán égjen le az ember, mint Sanchez, mert az egészen máshogy sül el.

A fenti középiskolás kép azt a trendet is jól illusztrálja, hogy mekkora divat a visszatekintés, múltidézés. Megmondom őszintén, számomra is érdekes látni, milyenek voltak a ma sztárjai gyerekkorukban, "előző életükben"- mert bizony a csillogás és a sikerek szinte új életet jelentenek a korábbi kisvárosi, külvárosi gyerekkorhoz képest. Már csak azért is, mert ha akkor feladják az álmaikat, nem edzenek keményen, nincs egy kis szerencséjük, akkor bizony felnőttként élhették volna az átlagemberek életét.

Az ember keresi a régi képeken a jeleket, vajon már akkor látszott, hova juthatnak, mi lesz velük? De nem látszik semmi. Itt is csak két aranyos kislány van egy tucatfotón, amiből milliószám születik az egész világon, ma pedig már mindenki ismeri Serena és Venus Williams nevét.

 

A photo posted by Serena Williams (@serenawilliams) on

 

Hát, így megy ez... Ezeken a felületeken is zajlik a versengés, vannak győztesek és vesztesek. És hosszú távon itt is nagyon fájdalmas az égés, dollármilliók, szerződések múlhatnak a jó vagy rossz imázson. Szóval aki odateszi magát a pályán hogy sokra vigye sportágában, jól teszi, ha komolyan veszi ezt is.