Nem csak világbajnokok, sztárok lehetnek példaképek a sportban. Hadd szóljak most pár szót egy régi barátról, aki ritkábban bukkan fel a sportcsatornákon, mégis inspirálóbb számomra, mint egy csapatnyi csillag.

Szilárdot sok évvel ezelőtt ismertem meg, akkoriban ugyan néha alacsonyabb osztályú csapatokban focizott, de a rendszeres, komoly sport azért nem volt része az életének. Ha őszinte akarok lenni, bevallom, többet jártunk együtt mulatni, mint kocogni. Sokkal többet... Egy időben egy fedél alatt laktunk, az ilyesmi vagy jó cimborákká teszi az embereket, vagy pedig kijönnek az ellentétek- nálunk az előbbi eset fordult elő.

Aztán visszaköltözött a szülővárosába, ritkábban hallottam róla. Egy ideje viszont a Facebookon szaporodnak a vele kapcsolatos, remek híreket közlő bejegyzések. Munka mellett vágott bele az intenzív futásba, kerekezésbe, úszásba- igen, a triatlont választotta. És amilyen eltökélt volt másban, úgy ebben sem érte be a középszerűséggel. Olvastam a híreket a versenyekről, dobogókról, érmekről, aztán végül a remek helytállásról az Ironman OB-n. És régi cimborám ott volt korosztályában a közvetlen élmezőnyben!

Mit is mondhatnék? Ez azért örömmel tölt el, ám persze az ember szégyenkezve nézi a pocakját. Oké, az Ironman elérhetetlen cél, nem is gondolkodom ilyenben. De tényleg el kell fogadnom, hogy lassacskán teljesen elpuhulok? A tunyasággal jó viccelődni, egészen addig, amíg magunkkal szemben őszintén ki nem mondjuk, hogy az ellustulás baj. Nem kéne hagyni magam! Szilárdot sem tolta senki, a munkája mellett, szabadidejében edz, övé a fáradtság és övé a siker is.

Szerencsés helyzetben vagyok, közel van a Duna partja, lehetne futni, biciklizni a jó levegőn, normális körülmények között. Pontosabban: nem csak lehetne, lehet is! Az ősszel elővettem a régi biciklimet, először majdnem belehaltam pár kilométerbe. Aztán egyre többet bírtam, majd biciklit cseréltem, majd beiktattam hosszú sétálós napot is. Ha vidéken járok a családnál, ahol a kert vége a hegyen van, akkor is jó nagyokat sétálok, egyszer egészen a hegy tetejéig jutottam.

Most tél van, és azért kissé visszaesett a gyakorisága a testmozgásnak, de semmiképpen sem adom fel. A biciklimet rendbe rakatom, aztán nekivágok újra nagyobb rendszerességgel a tekerésnek. Ironman az nem lesz belőle, de... A saját kis "versenyemen" én is dobogós lehetek, ha legyűröm a tunyaságot, és nem csak a tévét nézve sportolok.

Ez akár fogadalomnak is elmenne 2014-re, de én nem ebben hiszek, hanem a jó példa erejében. Szerencsére nem csak Szilárd barátom teljesítménye inspiráló, más lelkes sportkedvelő barátaimé is. Igyekezni fogok felzárkózni hozzájuk...